Dark Soul

Ez a blog főleg rólam szól, de azért lesz benne néhány dalszöveg fordítás, teszt, és egyéb érdekes dolgok.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

This is me

2010.06.17. 01:59

szerző: PurpleGirl

Üdvözöllek!
Ha már erre tévedtél, arra kérlek, hogy maradj még egy kicsit. Nem szeretnélek untatni, ezért ígérem, próbálok gyors lenni, bár nem tudom, hogy ez mennyire fog sikerülni, mert bőven van mit mondanom. Nos, mint látod, ez egy blog. Azért hoztam létre, hogy magamról írjak, illetve saját készítésű teszteket, dalszövegfordításokat rakjak fel ide. Ma egy részletes bemutatkozással szeretnék kezdeni, mivel ez az első bejegyjézem. Kezdjük az alapokkal. A nevemet, születési időmet, lakhelyemet (és aminek köze van ezekhez) nem árulom el, mert már jártam pórul amiatt, hogy túl sok adatot adtam meg bizonyos személyeknek. Ezért csak annyit árulok el, hogy egy 12 éves lány vagyok, jelenleg ott tartok, hogy most töltöm a hatodik osztály kijárása után a vakációt. A jegyeim... Nos, soha nem voltam kitűnő, de szerintem egész elfogadható jegyeim vannak. A mostani évvégi bizonyítványom átlaga az előszámításaim szerint 4,75 lehet. Nem azt mondom, hogy ennél tökéletesebb nem is lehetne, de én meg vagyok vele elégedve, szerintem nagyon jó eredmény. Ha már itt az iskolánál tartunk, azt kell rólam tudni, hogy én az iskolában nem vagyok egy tipikus nagymenő személyiség. Nem azt mondom, hogy utálnak, mert nem, de nem vagyok menő. Nem is akarok az lenni. Igaz, hogy vannak haverjaim, akikkel jól el tudok szórakozni, de igazi barátom gyakorlatilag nincs. Nos, ez van, ezt kell szeretni, majd talán később lesz 1-2 igaz barátom. Mostmár kezdtünk igencsak elkanyarodni a személyiségem felé. Nos, erről sokat tudok írni. Alapjáva véve az a lényeg, hogy van humorérzékem, legtöbbször flegma vagyok, és tudok rendkívül irónikus lenni. Fekete humor. Bevallom, az iskolában is szoktam vadállat módjára viselkedni, mert egyszerűen rám szokott jönni az a bizonyos "5 perc", ami átlagosan körülbelül fél óráig tart. Vicces. Ezen kívül van egy olyan érdekes tulajdonságom, hogy a szüleim elválásának (és annak következményeinek) hatására kialakult bennem egy érdekes "sötét" érzés. Nem is tudom elmagyarázni. Egész idáig imádtam a színeset, és egy szivárvány tudta volna legjobban tükrözni a személyiségemet. Ez mostmár nem így van. Mostmár inkább a sötét, árnyékos, fekete dolgokat szeretem. Belsőleg tisztára "középkori porcelámbaba" stílusom van, csak ez éppen a külsőmön nem látszik. Egyszerűen odavagyok a középkori, fűzős, hosszú szoknyás, göndör hajas stílusért. Nem tudom, hogy miért, de a porcelánbabák is elkezdtek vonzani valamilyen szinten. Ezen kívül (lehet, hogy furcsán fog hangzani) egyre jobban érdekel a horror és a morbid. Nem tudom, mi üthetett belém. Mostanában élem a "sminkelni akarok" korszakomat is, bár nem szoktam sminkelni. Na igen, gondolom kamaszodom. Talán ennyit bőven elég írnom a belsőmről, aki ismer, az úgyis tudja, hogy milyen vagyok. Most következik a külsőm leírása. Nos, van 2 szemem, van 2 füle, van 1 orrom és azon 2 lyuk, van egy szám, és ami a legfontosabb; van agyam! Komolyra fordítva a szót, a külsőm kb ilyen : barna, tépett, lépcsőzetes, hátközépig érő hajam van frufruval. A szemem zöldesbarna, a bőröm fehér. Nem vagyok anorex alkati típus, inkább a teltebb kategóriába lehet engem sorolni. 157 cm magas vagyok. Jelenleg kékre vannak festve a körmeim, a kezemen és a lábamon is (a lábamon világos, a kezemen sötétebb). Az arcom az ovális és a kerek közötti átmenet, tán' inkább kerek. Egyéb dolgok : Az IQ-m a koromhoz képest kb. 140 (igen, tudom hogy alacsony, de ez van), a vércsoportom A pozitív... Van 1 kutyám és 1 tengerimalacom. Nos, ennyi volna ->egyenlőre. Bocs, ha untattalak, nem állt szándékomban. Szia!
Bye: Zombi666

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása